Adobe Flash Info - Információs Blog az Adobe Flash családról

A Flash áttekintése

Hogyan kezdődött?

Nagyon rövid idő alatt a Flash óriási változásokat hozott a webes világban, illetve szabványainak kialakításában. Az ilyen erős dolgok azonban nem egy éjszaka alatt jelennek meg egyszer csak, így nézzük meg közelebbről, honnan is származik.

A Flash Jonathan Gay építész álma volt eredendően. Amikor munkája során a házak tervrajzát készítette egyszer csak arra a szomorú felismerésre jutott, hogy nem láthatja a terveit azok végleges formájában. Ahogyan az Apple II. belépett az életébe, rájött, hogy nagyszerű dolog programot írni, mely által különböző terveket készíthet. Ezután megépíti a házat és végül összehasonlíthatja a végeredményt a tervekkel. Ha minden rendben van, akkor nincs is más hátra, mint a felhasználók bevonása és reakcióik meghallgatása. Tervei, ezáltal elérhetik a végső formájukat, noha az Apple II Basic nem volt olyan lenyűgöző még, mint az elkészült épületek.

Az első teljes programja egy játék volt, melyet Basic-ben írt és gyakorlatilag a Space Invaders másolata volt. A Basic után elsajátította a Pascalt és ezen a nyelven írta meg az első grafikus szerkesztésű programját (Superpaint), amellyel nyert is egy díjat a középiskolájában egy tudományos kiállításon.

„Ha valaha is azt gondoltad, hogy a Flash-t nehéz használni, akkor próbálj meg egy joystick-kal rajzolni az Apple II.-n , mielőtt a koncepció meglenne. Ez próbára teszi a türelmedet!”- mondta Jonathan Gay, a Flash teremtője.

Jonathan Gay még a középiskolában befutott és ismert lett a tökéletes fejlesztésével. Amikor az Apple II-t felváltotta a Macintosh, ő és az édesapja elkezdtek a Macintosh korai felhasználók körébe járni különböző csoportos találkozásokra. Itt édesapja azzal hencegett, hogy ő a csoport alapítója. Amint az kiderült, a valódi alapító egy bizonyos Charlie Jackson volt, aki azt tervezte, hogy létrehoz egy Macintosh szoftver társaságot Silicon Beach Software néven. Abban az időben azonban nem sok támogatóra lelt ehhez a projectre. Jonathan Gay ekkor létrehozott egy Macinthoson egy játékot (az első játékot, aminek digitális hangja és animációja volt), amely sokáig nagy példányszámban kelt el.

A játéktól a rajzig

Amikor a második játékon dolgozott egy hivatásos művészt is felbérelt és megszületett a Dark Castle. A Dark Castle óriási siker lett, amiből Gay finanszírozni tudta a főiskolát. Ezután következett a Beyond Dark Castle (A sötét Kastélyon túl). A játékok írása egy rendkívül fontos pontjává vált Gay programozási tanulmányainak, mely folyamatosan arra ösztönözte őt, hogy az új irányokat szem előtt tartva kombinálja az animációt és a digitális hanghatásokat. A legfontosabb azonban az volt, hogy ez a koncepció gyorsan fejlődött és a szoftver minden előtt prioritást élvezett.

Ezután kezdett el dolgozni a Superpaint II.-n, ahol a rajzok Postscript stílusban készültek.  A diploma megszerzése után teljes munkaidőben kezdett dolgozni a Silicon Beach Software-nél, ahol egy új generációs grafikus szoftver fejlesztésén tevékenykedett. Ez már C++ nyelven íródott és objektumorientált keretek között készült, a fejlesztése könnyű volt és futott a Macintoshon, illetve a Windows alatt is.

Ez a technológia egy Intellidraw nevű technológiává vált, mely felvette a versenyt az Adobe Illustratorral és az Aldus Freehand-del. Itt nem csupán rajzolhattak, hanem lehetővé tette a különböző viselkedési formák csatolását az alkotásokhoz, oszlopdiagramokat, illetve egyéb formációkat.  Miután a siker teljessé vált, Gay új kihívások után nézett és egy saját cég alapításába fogott.

Ebben az időben a Pen computerek számítottak a legnagyobb újdonságnak. A GO nevű társaság új technológiaként létrehozott ekkor egy hordozható számítógépet, mely alkalmas volt a legújabb technológiák futtatására. A felhasználó gyakorlatilag bárhova elvihette a gépet magával. Ez egy remek ötlet volt és a Silicon Beach Software-rel karöltve bizonyosságot nyert, hogy az új rendszer amellett, hogy alkalmas a továbbfejlesztésre, további, önálló cégek alapítását is lehetővé teszi. Charlie Jackson befektetésének segítségével, 1993-ban elindult a FutureWave Software nevű cég, mely a grafikai szoftverek pen computereken való futtatásában piacvezetővé vált.
Ezen a ponton vált világossá, hogy a felhasználók nehezen sajátítják el a szoftver alapjait és szükség lenne egy olyan program létrehozására, melyet könnyen meg lehet tanulni. Egy kifinomult szoftver kialakítása igazi kihívást jelentett. Kiderült, hogy a rajz egy eszköz (elektronikus toll) segítségével közvetlenül a számítógép képernyőjén segítséget jelentene. Robert Tatsumival elkezdték kidolgozni ezt az ötletet.

Változás a tervekben

A GO jobban költötte a pénzt annál, ahogyan termelte, így rövid időn belül felvásárolta az AT & T. Nem sokkal később 1994-ben gyakorlatilag piac nélkül maradt a cég, így a túlélésre egyetlen megoldás maradt: olyan szoftvert kellett készíteni, amely alkalmas újra a Windows és a Macintosh alatti futásra. Forgalomba került a SmartSketch, melyről csak 1995 nyarának közepén jöttek igazán visszajelzések, melyek szerint létre kell hozni egy animációs terméket. Ebben az időben a terjesztés módja kizárólag VHS kazettán és CD Rom-on történt egy eléggé szűk felhasználói piac felé. E mellett az animációs eszközökből is hiány volt.

Ekkor egy új fogalom köszöntött be az informatika világába a world wide web, illetve az internet, mely új fejezetet nyitott ebben a történetben. A Futurewave ekkor arra a következtetésre jutott, hogy létre kell hozni egy kétdimenziós, számítógépes animációs terméket, mely biztosan profitot fog termelni. Ekkor kezdték el a Javat használni az animációk készítésére, mely az első időkben rettenetesen lassúnak bizonyult. A folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően, ősszel kijött az új plug in API, mely a böngésző teljesítményét kiterjesztve, tisztességes munkára volt képes.

Ez után arra a megállapításra jutottak, hogy a programnak kevésbé a rajzra és az animációra kell koncentrálnia, így átkeresztelték CelAnimatorra, majd a rajzfilmes asszociációktól való félelem okán ismét átkeresztelték FutureSplash Animatorra.
Az alapítók és fejlesztők túl kicsinek érezték a céget ahhoz, hogy igazán népszerűvé válhassanak, így foglalkozni kezdtek a gondolattal, hogy a szoftver technológiáját eladják az Adobe-nak. Az Adobe-t azonban nem sikerült maradéktalanul lenyűgözni a technológiával (főként a túl lassú demo miatt), így ez a frigy elmaradt. 

1996 nyarán a Futurewave a legnagyobb sikerét élte át, amikor is a Microsoft egyik webes változatán, az MSN-en dolgoztak: ekkor az volt a cél, hogy televízió-szerű élményt hozzanak létre az interneten. A másik magas rangú üzleti partner a Microsoft Disney Online volt.
1996 novemberében a Macromedia közeledett a Futurewave felé egy közös munka erejéig, mely később meg is vásárolta a társaságot. Az új név nem volt más, mint a Macromedia Flash.

2005-ben az újabb tulajdonos csere vagy hivatalosan fúzió történt, az Adobe megvásárolta a Macromédiát. Azóta Adobe Flash néven forgalmazzák a terméket. Jelenleg a 11. verziónál tart, amelyet Flash CS5 néven ismernek a vásárlók, közel 250 millió számítógépen fut.ó számítógépen

Forrás: http://www.flashmagazine.com/

Vissza a kezdő oldalra